Bemutatkozás
A Krokodil Zoo 1990 óta működik, 2004 óta állatkertként üzemel, és mindenben megfelel az EU-s normáknak.
Az 1300 m2-es Krokodil Zoo krokodiloknak, óriáskígyóknak, varánuszoknak és egzotikus hüllőknek ad otthont. Változatos gyűjtemény a világ minden tájáról, színpompás, illetve albínó állatok is láthatók. Albínó példányok csak állatkertben maradnak fent, hiszen az eltérő színből eredően a természetben még több veszély leselkedik rájuk, mint hagyományos (terep) színű egyedek esetében, sőt emiatt fajtársai is kiközösítik.
Különlegesség továbbá, hogy akár 5 cm-ről is megcsodálhatók a krokodilok, természetesen 2 cm vastag üveg mögül, hiszen nagyon veszélyes állatok. Sehol nem adatik meg az az élmény, hogy ilyen kis távolságból láthassuk azokat a fogakat, amelyek kint a természetben halálos veszedelmet jelentenek. A nyilvános etetés alkalmával látszik, milyen gyorsaságra képesek és mekkora erővel rendelkeznek a zsákmány megszerzése érdekében.
Párzási időszakban hallható, ahogy a krokodilok "beszélnek" riválisukkal, amely lehet halk morgás, illetve hangos ordítás is. Ez az időszak december környékére tehető. Általában a hímek hallatják hangjukat, de előfordul az is, hogy nőstény krokodil jelzi területbirtoklási szándékát, méghozzá a különösen agresszív gyémánt krokodil, akinél ilyenkor megfigyelhető a krokodilokra jellemző jellegzetes dominanciát sugalló testtartás.
Szintén közelről megcsodálhatók itt hatalmas kígyók és kis testű siklók is. Nagyon vicces látvány, mikor a sikló csörgőkígyónak álcázva magát próbálja elrettenteni az "ellenséget". Természetesen minden veszély nélkül, hiszen ezek az állatok megfelelően el vannak zárva a látogatók elől.
Említésre méltóak még a varánuszok, a pici gyíkok és a barátságos leguán.
